Batya és Sadi csodálatos utazása Svédországba

Csodálatos utazás


2015. augusztus 9. - 17. nap

Helsingborg - Malmö

2023. október 06. - jni_sdr

Reggel 7.30-kor ébresztett az óra, majd 8-kor keltünk ki a függőágyból. Igazán remek este volt, pont jó hőmérséklettel. A reggelit Raa-ban fogyasztottuk el, a kikötőben. A mólókon voltak padok, igazán idilli hely volt. A délelőttre csak a Lund-ig való elgurulás volt betervezve.

Tovább

2015. augusztus 8. - 16. nap

Koppenhága - Helsingborg

Végülis találtunk helyet egy parkban, ami inkább egy hatalmas csalános/dzsindzsás volt mint gondozott. A függőágyat nem is tudtuk kidobni, valamit tákoltunk a ponyvából. Azt hittük, hogy este hideg lesz, ezért jól fölöltöztünk. Végülis meleg volt és szúnyogos, úgyhogy csak későn tudtunk elaludni, de…

Tovább

2015. augusztus 6. - 14. nap

Plön - Maribo

Kelés után elnéztünk a boltba kajáért, utána a bringaboltban vettünk új külsőt. Ők azt valószínűsítették, hogy a külső túl vékony, ezért foszlik ki. A város utáni első megállónál már dél volt, ismét jól elgatyáztuk a reggelt. Az utunk a 430-ason elvitt egészen Lütjeburgig ahol rátértünk a 202-es…

Tovább

2015. augusztus 5. - 13. nap

Friedrichskoog - Plön

Reggel ébredtünk, ahogyan mindenki szokott. Egész jó időben, korán is és napsütésben is. A tegnapi vizes cuccokat még indulás előtt sikerült kirakni és majdnem megszárítani. Nem sokat mentünk, még Friedrichskoogban ettünk egy kis reggelit. Utána szépen eseménytelenül haladtunk, Sankt Michaelsdonn,…

Tovább

2015. augusztus 4. - 12. nap

Hamburg - Friedrichskoog

Reggel valamikor fölkeltünk, szép komótosan összepakoltunk, elhagytuk a szállásunkat. Mivel tegnap este nem nagyon vacsoráztunk, ezért rögtön a tegnap látott boltot kerestük föl, ahol vettem mindenféle földi jót. Érdekes volt, hogy a cukros lónyál almalé olcsóbb volt, mint a víz. A kaját a belvárosi…

Tovább

2015. július 31. - 8. nap

Berlin - Wusterhausen

Reggel gyorsan összepakoltunk és kivittük a cuccokat a lépcsőházba. Stefivel még készítettünk egy közös képet, majd elviharzott. Mi még használtuk a wifijét egy kicsit, hogy írjunk a hamburgi szállásnak. A művelet alatt az egyik lakásból valami jó német rap szólt, valaki veretősen indítja a napot.

Tovább

2015. július 30. - 7. nap

Berlin

Ezt a részt 31-én (8. nap) írom bicikliszerelés közben, de erről a maga idejében. Szóval tegnap amikor leszálltunk a vonatról, kerestünk egy csöndes sarkot a berlini főpályaudvaron és lemálháztunk. Főztünk még egy levest, így csak későn aludtunk el, kb. hajnali 3-kor. Nagyjából 10-kor ébredtünk,…

Tovább
süti beállítások módosítása