Batya és Sadi csodálatos utazása Svédországba

Csodálatos utazás

2015. július 31. - 8. nap

Berlin - Wusterhausen

2023. augusztus 04. - jni_sdr

Reggel gyorsan összepakoltunk és kivittük a cuccokat a lépcsőházba. Stefivel még készítettünk egy közös képet, majd elviharzott. Mi még használtuk a wifijét egy kicsit, hogy írjunk a hamburgi szállásnak. A művelet alatt az egyik lakásból valami jó német rap szólt, valaki veretősen indítja a napot.

Begurultunk a belvárosba, láttuk az Alexanderplatzon valami tornyot meg múzeumot, majd a Brandenburgi kapu előtt a magyar követségnél akartunk fotózni egyet a biciklikről, ezért a bejárat mellé letámasztottuk a bicikliket. A portás rögtön jött, hogy ne támasszuk őket oda. Az egész út során eddig Rolandon kívül ő volt az első magyar akivel találkoztunk, ő is elküldött minket a francba.

Berlinből könnyen kitaláltunk, az 5-ös út mellett jó sok ideig volt bicikli út, így jól haladtunk. Egyetlen említésre méltó esemény az volt, hogy egyszer egy terelésnél eltévedtünk és betértünk valami udvarra (munkaterület). Megfordultunk és kifelé menet egy német az Audijával leszorított, hogy mit csináltunk itt, ide tilos bejönni, ki van írva. Mondtuk, hogy nem láttuk, de ő tovább hőzöngött, őt sem szerettük meg. Az utunk ismét kellemes eseménytelenséggel folytatódott, egészen addig, ameddig egy vasúti fölüljárón nem kajáltunk és utána Batya észrevette, hogy a hátsó külsője rossz, hülyén áll és kitüremkedik valami. Egy helyen a vászon is kilóg már a gumiból, úgy elkopott. A belső jó volt benne, úgyhogy csak az első és hátsó külsőt cseréltük ki

Eközben írtam meg a tegnapi beszámolót. Nem sokat mentünk, amikor az első agyból Batya cicergést hallott. Megálltunk, hogy nyomjon rá egy kis WD-40-et és akkor vette észre, hogy amúgy az első villa, ahol fogja a kereket már eltört. Szerencse, hogy még tartotta a kereket és nem egy cseh erdei lejtmenetnél tört szét és vele két bordája, egy keze meg a kulcscsontja. Ezek után nem akartunk ráülni, mert nem lehet tudni, hogy 20 m vagy 200 km után jön szét. És ha az előbbi, akkor még tolni sem tudjuk. Úgyhogy azt találtuk ki, hogy kis utakon eltoljuk Neustadtig és ott van vonat, közben keresünk segítőt.

Kb. 3/4 órát toltuk, amikor egy kisbuszost leintettünk egy nagyon segítőkész párral. Batyát elvitték a közeli faluba ahol még hegesztőt is szereztek egy moto-cross pályán. Én biciklivel követtem őket. A moto krosszosok jófejek voltak, ingyen megcsinálták és szépen, mert "kedves embereknek szívesen segítenek". Az idő már javában eltelt, Neustadtba próbáltunk egy boltot keresni, de már péntek este zárva volt minden. Úgyhogy továbbálltunk és kerestünk egy szállást, megfőztük maradék kajánkat és aludtunk. Este nagyon hideg volt, reggel csak későn értünk Wunsterhausenbe, most reggeliztünk és már megyünk is tovább.

 

img_2968_1.jpg

Nem készítettem a szálláshelyről képet, ezért íme az elkopott első lánctányér és megnyúlt lánc.

 

kep_327_1.jpg

Egy parkban reggeliztünk, ahol két gyerek szolgáltatta a műsort, ahogy rallizgattak.

 

kep_361_1.jpg

Az 5-ös út melletti bringaút.

 

img_2976_1.jpg

Az egyik probléma, hogy ez nem néz ki nagyon jól.

 

img_2979_1.jpg

Szerelés utáni próbakörök.

 

img_2984_1.jpg

Kiderült, hogy ez a villa is törött, ráadásul már rozsdás, tehát nem most tört el.

 

img_2986_1.jpg

Batyát fölvették a kisbuszosok bringástól. Eléggé magányos lettem utána, mert nem volt nálam térkép, csak egy butatelefon. Azt sem tudtam, hogy pontosan hol is vagyok.

 

img_2988_1.jpg

Hegesztik a bringát a moto-cross pálya mellett.

 

img_2991_1.jpg

Az elkészült mű egy rosszul fókuszált fotón.

A bejegyzés trackback címe:

https://csodalatosutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr6318160224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása